Zsedényi Béla (1894-1955)
Aknasugatagon született, apja bányamérnök volt. A nagyszebeni állami, majd a máramarosszigeti református gimnáziumba járt. Az érettségi után beiratkozott a város református jogakadémiájára; tanulmányait a budapesti egyetemen fejezte be. 1928-ban ügyvédi és bíró szakvizsgát tett. Az első világháborúban főhadnagyi rangban az olasz fronton szolgált. A Monarchia összeomlása után Komárom főjegyzője volt; a csehszlovák hatóságok internálták. 1924-ben áttelepült Magyarországra, Tolcsvára. 1925-ben felkérték a miskolci evangélikus jogakadémia tanárának. A pécsi egyetemen lefolytatott magántanári habilitációja után, 1928 szeptemberében jogakadémiai rendes tanárrá nevezték ki. Számos jogelméleti és államjogi publikációt jegyzett. Egyházában zsinati tag és egyházkerületi főjegyző volt. 1929-ben a helyi Független Demokrata Párt egyik vezetőjeként az MSZDP-vel közös listán beválasztották Miskolc törvényhatósági bizottságába. Egy jobboldali kitérő – Gömbös Gyula átmeneti támogatása, a kormánypárti Felsőmagyarországszerkesztése – után újból a liberális ellenzékhez csatlakozott. 1939-ben átvette az ellenzékinek számító Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap szerkesztését; lapjában a Magyar Nemzetéhez hasonló irányt követett. 1944. január 1-jével nyugdíjaztatta magát, és ügyvédi irodát nyitott Budapesten. A német megszállás alatt bujkált. 1944. október 17-én a nyilas hatóságok Szilvásváradra internálták, de néhány hét múlva megszökött. 1944 decemberében beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe; az előzetes pártközi egyeztetések eredményeképpen az alakuló ülésen, december 21-én házelnökké választották, e minőségében 1945. január 26-tól december 7-ig az ideiglenes államfői testület, a Nemzeti Főtanács elnöke volt. 1945-től a Polgári Demokrata Párt jelöltjeként a miskolci, illetve a Borsod vármegyei törvényhatósági bizottság tagja lett. Az 1945. november 4-én megválasztott nemzetgyűlésbe behívták mint kiemelkedő közéleti személyiséget. 1947-ben a Magyar Függetlenségi Párt alapító tagja volt, az augusztus 31-i választásokon harmadszor is bekerült a törvényhozásba. Mandátumát – párttársaiéhoz hasonlóan törvénytelenül – 1947. november 20-án megsemmisítették. Ezután 1946-ban újra megnyitott ügyvédi irodájában dolgozott. 1950. május 24-én koholt vádak alapján letartóztatták, és november 10-én első fokon életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. 1955. február 8-án a Gyűjtőfogházban halt meg; titokban a 301-es parcellában temették el. Az 1963-ban lefolytatott perújítás során felmentették a vádak alól, de a hozzátartozóit erről nem értesítették, nyilvánosan csak 1989. július 6-án rehabilitálták. Azonosított földi maradványait 1990. december 20-án ünnepélyes keretek között helyezték örök nyugalomra.
Vélemények, javaslatok