Vida István: Tildy Zoltán
(1889–1961)
Tildy Zoltán 1889. november 18-án Nógrád vármegyében, Losoncon született. Kisnemesi eredetű családból származott, édesapja Tildy László Balassagyarmaton volt vármegyei tisztviselő. Elemi és középiskoláit Balassagyarmaton, Léván és Selmecbányán végezte, a felvidéki bányavárosban érettségizett. 1910-ben iratkozott be a Pápai Református Főiskola Teológiai Akadémiájára, ahol 1913-ban szerzett diplomát. Egy évig ösztöndíjasként Írországban, a besfasti Assembly College-ban tanult, ahol évfolyamán az első három között végzett, 1914-ben azonban a világháború kirobbanása miatt kellett hazatérnie.
Papi pályáját 1916-ban a Somogy vármegyei Szennán kezdte segédlelkészként. Ebben az évben vette feleségül Gyenis Erzsébet tanítónőt, akitől három gyermeke született. 1919-től az ugyancsak Somogy megyei Orciban, 1921-től 1929-ig pedig a Pest megyei Tahitótfalun volt lelkipásztor. 1924-ben egykori pápai diáktársával, Bereczky Alberttel itt alapították meg a Sylvester irodalmi és Nyomdai Intézetet, amely vallásos tárgyú kiadványok mellett a parasztság műveltségének, gazdasági szakismereteinek gyarapítását elősegítő műveket is megjelentetett. Szerkesztette és kiadta a Keresztény Család, a Téli Újság, a Református Lelkipásztor című egyházi lapokat, valamint a Mezőföld című politikai hetilapot. 1928-ban Budapesten felépítették az új Sylvester Nyomdát, s családjával átköltözött a fővárosba. 1929-től a Magyar Traktátus Társaság igazgató lelkésze, 1932-től 1946-ig a Békés megyei Szeghalom református gyülekezetének lelkipásztora volt.
Tildy somogyi lelkész korában közelről figyelhette a nagybirtokok árnyékában tengődő falusiak életét; emberi és politikai kiszolgáltatottságukat az állami és a földesúri hatalommal szemben. Egy életre szóló program fogalmazódott meg benne: segítenie kell abban, hogy a magyar parasztság, elsősorban annak szegényebb rétegei elindulhassanak a társadalmi, gazdasági, kulturális felemelkedés útján. 1917-ben belépett Nagyatádi Szabó István Országos Függetlenségi és 48-as Gazdapártjába, s annak megyei szervezője lett. 1922-ben Nagyatádival együtt csatlakozott az új kormánypárthoz, az Egységes Párthoz, amelynek formálisan 1929-ig tagja maradt. 1929 végén, 1930 elején bekapcsolódott a gazdasági világválság hatására kibontakozó, politikailag és ideológiailag nagyon sokszínű, szervezetileg is sokfelé kötődő parasztmozgalomba. Az volt a szándéka, hogy létrehoz egy új, ellenzéki alapállású parasztpártot, amely független lesz mind az Egységes Párttól, mind a szociáldemokrata munkásmozgalomtól. Döntő szerepe volt abban, hogy 1930. október 12-én Békésen megalakult az új, önálló parasztpárt, a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt, melynek ügyvezető alelnökévé választották.
Az új politikai tömörülés vezetői – Tildy kezdeményezésére – a konzervatív gondolkodású, de az agrárius érdekeknek ellenzéki oldalról hangot adó, emberileg tisztességes Gaál Gaston t, a három képviselői hellyel rendelkező Agrárpárt vezetőjét hívták meg pártvezérnek, abban bízva, hogy az ily módon szerzett parlamenti képviselet szabadabb szervezkedést, nagyobb mozgásteret biztosít a parasztság számára. Ám 1930 decemberében csatlakozott hozzájuk Eckhardt Tibor és vele a volt fajvédők csapata, majd feltűntek a különböző okokból ellenzéki vizeken evezni kényszerülő politikusok, ügyvédek, földbirtokosok. Így a népi-paraszti indíttatású párt rövid idő alatt dzsentri középbirtokos és úri középosztálybeli elemek vezetése alá került, politikailag megosztottá vált, s a pártalapítók, a parasztvezetők lassan háttérbe szorultak. Ez a folyamat Gaál Gaston halála (1932) után, Eckhardt pártvezérsége alatt tovább folytatódott, s a pártvezetőség egyre inkább jobbratolódott.
Tildy is veszített korábbi befolyásából. Az 1931-es általános és az 1933-as mezőkeresztesi időközi választásokon nem sikerült mandátumhoz jutnia. 1935-ben újra képviselőjelöltséget vállalt, ezúttal a szeghalmi választókerületben. Gömbösék azonban a helyi közigazgatás segítségével csalással és erőszakkal ismételten megakadályozták, hogy bejuthasson a parlamentbe. A kisgazdapárt petíciója nyomán újra kiírt választáson, 1936. december 27-én a kormánypárt nem állított ellenjelöltet, s így Tildy megszerezte a mandátumot. Már első parlamenti felszólalásaiban, interpellációiban felhívta a figyelmet a földmunkásság kilátástalan helyzetére. Az ő kezdeményezésére alakult 1937-ben a kisgazdapárt földmunkástagozata Dobi István elnökletével. Az 1939-es választásokon – bár pártja várakozáson alul szerepelt – a békési egyéni választókerületben újra mandátumhoz jutott.
Amikor a választási kudarc miatt csalódott Eckhardt Tibor 1940 januárjában végleg lemondott pártvezéri tisztéről, s néhány hónap múlva az angolszász orientációjú uralkodó körök megbízásából, Horthy kormányzó és Teleki Pál miniszterelnök tudtával és beleegyezésével az Egyesült Államokba utazott, helyére ideiglenes jelleggel Tildyt választották a párt vezetőjéül. Ettől kezdve a paraszti szárnynak megnőtt a befolyása a kisgazdapárt irányításában. Bár számos politikai kérdésben hasonlóan gondolkodtak, eltérő közéleti súlyuk, valamint habitusuk következtében Tildynek gyakran voltak kisebb-nagyobb összeütközései Bajcsy-Zsilinszky Endrével, akit bosszantott a pap-politikus óvatossága, gyávának tartotta, indokolatlanul lenézte és lekezelte őt.
A világháború kirobbanása után Tildy s vele a kisgazdapárt felhagyott a nyílt politikai tevékenységgel, és a háború első éveiben jóformán semmilyen befolyást nem gyakorolt a belpolitikára. Csak 1943 tavaszán-nyarán lépett ki fokozatosan a passzivitásból, s kezdte meg pártjának újjászervezését. Tildy, aki soha nem hitt Hitler végső győzelmében, s ellenezte a háborúba lépést és a Szovjetunió megtámadását, új politikai programot dolgozott ki, amelynek középpontjában a Horthy-rendszer demokratizálása, az alkotmányosság és a parlamentarizmus megerősítése, az alapvető emberi szabadságjogok biztosítása és a földreform sürgős végrehajtása állt. Szakítva a korábbi „kétfrontos” harccal – amely egyfelől a totális fasizmus bevezetésére törekvő erők, másfelől a munkásmozgalom ellen irányult –, valamennyi Hitler-ellenes társadalmi és politikai erő összefogására törekedett, s a hangsúlyt a munkásság, a parasztság és a demokratikus értelmiség tömörítésére helyzete.
Tildy a kibontakozó nemzeti függetlenségi és népfrontmozgalom vezetői közé tartozott. Szoros nexust tartott fenn egyfelől a hagyományos uralkodó osztályok leggazdagabb, németellenes, angolszász orientációjú csoportjait tömörítő ún. „konzervatív ellenzék” vezéralakjaival, valamint a városi liberálisok hangadó személyiségeivel, másfelől jó személyes kapcsolatok fűzték az SZDP vezetőihez, a Szabad Szó körül tömörülő népi írókhoz, továbbá egyes németellenes értelmiségi és polgári körökhöz. 1942 márciusában részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottság létrehozásában , és aláírta annak felhívását. 1943 nyarán az ő ösztönzésére jött létre a kisgazdák és a szociáldemokraták közötti parlamenti politikai szövetség annak érdekében, hogy Magyarország mielőbb kilépjen a szovjetellenes háborúból, s a háború után új, demokratikus alapon indulhasson el az ország újjáépítése.
Támogatta és aláírta azt a Bajcsy-Zsilinszky Endre által 1943 júliusában készített és Kállay Miklós miniszterelnöknek személyesen átadott, híres kisgazdapárti memorandumot, amelynek középpontjában Magyarország háborúból való kilépésének követelése állt. 1943. szeptember 11-én – alaposan tompítva a memorandum élét – nyilvánosságra hozta az abban szereplő legfontosabb követeléseket. A Tildy vezette kisgazdapárt 1944 márciusában már élesen szembefordult a Kállay-kormány kül- és belpolitikájával, hitet tett a demokrácia, a polgári szabadságjogok és – a zsidóság helyzetére való tekintettel – a törvény előtti egyenlőség mellett, újra követelte a földreform végrehajtását, s megerősítette az SZDP-vel kötött politikai szövetséget. Március 17-én Tildy és Bajcsy-Zsilinszky Kállay Miklós miniszterelnököt is felkeresték, hogy figyelmeztessék a német megszállás veszélyére.
A német megszállás idején Tildy bujdosásra kény szerült, ám eközben is kapcsolatot talált a polgári ellenállási mozgalom különböző csoportjaival, s továbbra is a demokratikus erők szétzilált szövetségének helyreállítását tartotta a legfontosabbnak. Tildy aláírta a Magyar Front kommunisták által fogalmazott programadó kiáltványát, és 1944 szeptemberében támogatta a Nemzeti Parasztpárt képviselőjének bevonását a Magyar Front intézőbizottságába. A későbbiek szempontjából nagy politikai jelentősége volt annak, hogy az ellenállási mozgalom vezérkarában az FKGP szövetségre lépett az illegális kommunistákkal is. 1944. szeptember 20-án Szakasits Árpád illegális lakhelyén határozták el, hogy a Magyar Front nevében memorandumot szerkesztenek Horthynak, amelyben követelik: Magyarország szüntesse be a hadműveleteket a Szovjetunió és a szövetséges hatalmak haderőivel szemben; fegyverezze le a területén levő német katonaságot; üzenjen hadat a náci Németországnak, és küldjön fegyverszüneti delegációt a szövetséges hatalmak kormányaihoz; alakuljon új, koalíciós kormány a Magyar Front pártjainak és a hadseregnek a képviselőiből. Horthy 1944. október 11-én – miközben a Vörös Hadsereg Debrecen bevételére készült – végül is fogadta Tildyt és Szakasitsot. Tájékoztatta őket a fegyverszüneti tárgyalásokról, és késznek mutatkozott a demokratikus pártok szeptember 20-ai memorandumában kifejtettek elfogadására.
Az 1944. október 15-ei nyilas puccs sikere nagy meglepetést okozott a kisgazdapárti vezető számára. Tildy a fegyveres nemzeti felkelés előkészítésében nem vett részt. Szerette volna azonban közvetlenül felvenni a kapcsolatot a szovjet kormánnyal. Azt tervezték, hogy a Magyar Front delegációt küld Moszkvába, és megpróbálja elérni, hogy a Magyar Frontban tömörülő pártokat bízzák meg a kormányalakítással. Fatális véletlenek sorozata miatt a delegáció nem tudott elindulni Budapestről, egyedül Tildy személyes megbízottjának, Simonffy Tóth Ernőnek sikerült a fronton átjutva Moszkvába repülnie. Meghallgatták, de hivatalos meghatalmazás nélkül természetesen nem fogadták el tárgyalófélnek.
Tildy Zoltán 1945. január 16-án Pesten érte meg a felszabadulást. Tagja lett a Budapesti Nemzeti Bizottságnak, majd április 2-án Budapest egyik képviselőjeként bekerült az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. 1945. augusztus 20-án a kisgazdapárt nagyválasztmánya a párt vezérévé választotta. Szakasits Árpád és Rákosi Mátyás mellett Tildy csakhamar az ország harmadik legismertebb közéleti személyisége lett.
Az akkor 56 éves Tildy tapasztalt, képzett politikus, kitűnő szónok volt. Irtózott az erőszaktól, s tartózkodott a kockázatvállalástól. Rendszerint megfontoltan foglalt állást, óvakodott az éles megfogalmazásoktól. Legjellemzőbb, politikai magatartására is kiható személyiségvonása a megbékélésre, kiegyezésre törekvés volt – akár saját pártja kárára is. Gyengéi közé sorolható, hogy nem értett a modern pártszervezéshez, járatlan volt közgazdasági kérdésekben, túlbecsülte az érvelés erejét, miközben könnyen lehetett őt befolyásolni. Rendkívül elfogult volt családtagjai iránt, kritikátlanul elfogadta véleményüket, s nem törődött azzal, hogy környezetében kik verődtek össze. Sokat ártott Tildy politikai tekintélyének veje, Csornoky (Bun) Viktor, aki igyekezett a maga hasznára kamatoztatni apósa hírnevét.
Tildy elsősorban gyakorlati politikus volt, aki nem foglalkozott általános elvi, ideológiai kérdésekkel, de a kisgazdapárti vezetők közül mégis ő próbálta végiggondolni a párt adottságait és lehetőségeit, a társadalmi fejlődés perspektíváját, a kül- és a belpolitika összefüggéseit. Úgy gondolta, hogy az 1945-ös háborús katasztrófa után a legfontosabb feladat a magyar állam és nemzet fennmaradásának, átmentésének s a folyamatos, megrázkódtatásoktól, forradalmaktól mentes társadalmi fejlődésnek a biztosítása; minden mást ennek kell alárendelni, s ha szükségessé válik, mind politikai, mind gazdasági téren engedményeket kell tenni. Az ország viszonylagos függetlenségének helyreállítását rendkívül lényegesnek tartotta. Tudatában volt annak, hogy a Szovjetunió nagy hatással van a magyar gazdaság i-társadalmi-politikai fejlődésre, és befolyása az elkövetkező évtizedekben valószínűleg növekedni fog, s a magyar politikai vezetésnek ezzel számolnia kell. Arra törekedett, hogy megnyerje a Szovjetunió bizalmát a maga és pártja számára. Nem megfelelően mérve fel az adott nemzetközi helyzetet, szerette volna elérni a szovjet csapatok kivonását Magyarországról, s egyúttal biztosítani kívánta Moszkvát arról, hogy Magyarország a Vörös Hadsereg kivonulása után sem fog szovjetellenes külpolitikát folytatni. Ám mindinkább ráébredt arra, hogy a hatalomért vívott harcban a polgári oldal – mivel a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet vezetés alatt áll – nem kaphat jelentős segítséget a nyugati hatalmaktól.
Tildy 1945–46-ban már azt is világosan látta, hogy számos európai országban a munkásosztálynak és politikai pártjainak közéleti súlya megnőtt, több helyütt pedig a kormányzati hatalmat is megszerezték, vagy legalábbis közel állnak annak átvételéhez. Felismerte, hogy a későbbiek során az ország iparosításával a parasztság számbeli túlsúlya a népességen belül megszűnik; a munkássá váló parasztok a munkáspártokba és a szakszervezetekbe áramlanak. Társadalmi ideálja azonban olyan paraszti-kispolgári demokrácia volt, amelyben a vezető társadalmi erő a parasztság; a gazdasági élet a magántulajdonon alapul, s a nagytőke korlátozása nem megy túl a Függetlenségi Front 1944. őszi programjában körvonalazott államosítások keretein. A maga és a kisgazdapárt feladatát, szerepét abban látta, hogy kompromisszumok árán is biztosítsa az állam, a nemzet, a társadalom forradalmaktól, válságoktól s más megrázkódtatásoktól mentes fejlődését, a nép hatalmán alapuló polgári-kispolgári demokrácia megteremtését oly módon, hogy az FKGP továbbra is részt vesz a Függetlenségi Frontban, együttműködik a munkáspártokkal, s mindent megtesz a Szovjetunió bizalmának megőrzéséért. Ezt a stratégiát és taktikát követte 1945. november közepétől miniszterelnökként, majd 1946. február 1-jétől köztársasági elnökként, annak ellenére, hogy pártjában n övekvő elégedetlenség kísérte politikáját. A békés fejlődés, a stabilitás védelmében igyekezett kiegyenlíteni az ellentéteket mind saját pártjában, mind a kormánykoalícióban.
Tildy dolgozta ki 1945 novemberében a kormánykoalíció új struktúráját. Pártjának jobboldalával szemben, amely a nagyarányú választási győzelemre hivatkozva „tiszta” vagy legalábbis kisgazdapárti többségű kormányt követelt, ő ajánlotta azt, hogy a miniszteri tárcákat az FKGP és a baloldali pártok között fele-fele arányban osszák meg azért, hogy a munkáspárti baloldal is osztozzon a kormányzati felelősségben, s ne vonulhasson ellenzékbe, mert az a Függetlenségi Front felbomlását okozná. A kormányalakítási tárgyalások során Vorosilov marsallnak, a SZEB elnökének nyomására – és az egyik államminiszteri posztért cserébe – beleegyezett abba, hogy a belügyminiszteri tárcát az MKP kapja. Hozzájárult a Gazdasági Főtanács felállításához is, amit a kommunisták szorgalmaztak. Nem tudhatta, hogy e mögött a szovjetek álltak, akik a GF révén akarták gazdasági érdekeiket érvényesíteni. 1946 márciusában amellett foglalt állást, hogy a kisgazdapárt teljesítse a Baloldali Blokk követeléseit, s tegyen engedményeket mind személyi, mind tárgyi kérdésekben, mert a baloldali pártoknak a koalícióból történő kilépése a politikai helyzet felborulásához vezethet.
1947 tavaszán a Magyar Közösség – egyébként önmagában jelentéktelen – ún. köztársaság-ellenes összeesküvésének felszámolása körüli politikai harcokban ismét megpróbálta a „közvetítő” szerepét betölteni. Rákosi Mátyás, az MKP főtitkára előtt védte a kisgazdapárt vezetőit, és kérte, hogy ne terjesszék ki mesterségesen az összeesküvők körét. Nagy Ferencet viszont figyelmeztette, hogy a kisgazdapárt ne védje azokat, akik ellen terhelő bizonyítékok vannak az összeesküvésben való részvételükről. Kovács Béla ügyében azonban már megalkuvóbb volt. Nagy Ferenc határozottan ellenezte a párt főtitkárának kiadatását, mivel tudta, hogy ártatlan. Tildy viszont azt hangoztatta, hogy Kovács Béla valószínűleg olyan hibákat követett el, amelyek miatt egy időre vissza kellene vonulnia a politikai élettől. Amikor Kovács Bélát különböző koholt vádak alapján 1947. február 25-én a szovjet hatóságok elhurcolták, nem állt ki mellette, majd Nagy Ferenc lemondatása és kényszerű emigrálása után 1947 júniusában mindkettőjüktől elhatárolta magát. A kisgazdapárt "hagyományos" vezető rétegének szétesése után támogatta a párt élére került Dobi István t és az új, baloldali pártvezetőséget.
1947 őszén, 1948 tavaszán – miközben politikai súlya fokozatosan csökkent, s párhuzamosan azzal, hogy a kisgazdapárt összeomlott – a mindig pragmatikusan gondolkodó Tildy stratégiai felfogása is változott. Az 1948-as februári prágai fordulat arról győzte meg, hogy Kelet-Európában a nem is távoli jövő a szocializmus. Ekkor kezdte revízió alá venni korábbi eszményképét, a polgári demokráciát, s kezdett ismerkedni a szocializmus eszméivel. Úgy vélte, a szocializmusba való átmenet hosszú időt vesz igénybe, s abban bízott, hogy neki mint államfőnek és pártjának még sokáig fontos szerepe lesz a közéletben. Úgy gondolta, jobb elébe menni az elkerülhetetlen változásoknak, mint kényszer hatására cselekedni. Ezért támogatta például 1947 őszén a bankok államosítását, majd 1948 tavaszán a száznál több munkást foglalkoztató nagyüzemek köztulajdonba vételét.
Tildy, ha kétkedve, gyötrődve és fenntartásokkal is, de eljutott a szocializmus platformjának vállalásáig, s kereste a maga és a kisgazdapárt helyét és szerepét az alakuló új társadalmi rendben. 1948. július 30-án azonban – vejének, Csornoky Viktornak a koholt vádakon alapuló kémkedési ügyét felhasználva – lemondatták államfői tisztségéről. Eleinte őt is bele akarták keverni a kémkedési ügybe, de végül is Bognár József és mások közbenjárására, Rákosi Mátyás jóváhagyásával nem állították bíróság elé. 1948 augusztusában családjával együtt házi őrizetbe vették. Ezt az őrizetet csak 1956. május 1-jén szüntették meg.
Nyolcévi elszigeteltség után a politikába nem kívánt visszatérni. Október 23-án váratlanul érték, megdöbbentették és megrendí tették a tüntetésekről, a városban uralkodó hangulatról, a zavargásokról, majd másnap reggel a fegyveres összetűzésekről érkező hírek. Nagy Imre október 26-án összeállított kormánylistáján már Tildy Zoltán és Kovács Béla neve is szerepelt. A két kisgazdapárti politikus bevonását a kormányzásba 27-én az akkor már negyedik napja Magyarországon tartózkodó Mikoján és Szuszlov, az SZKP KB Elnökségének megbízottai is jóváhagyták, abban a reményben, hogy jelenlétük segít elfogadtatni a közvéleménnyel a többségében kommunistákból álló új kormányt. Tildyt 28-án délelőtt hívta fel Dobi István, és kérte fel hivatalosan, vállalja el az államminiszteri tisztséget. A kisgazdapárti politikus eleinte szabadkozott, de a rábeszélésre végül is igent mondott. Ha voltak is aggodalmai, jólesett neki, hogy a hosszú mellőzés, évekig tartó házi őrizet után hívták és számítottak rá. Politikai rehabilitációnak érezhette. Papi hivatásánál fogva nagyfokú felelősségérzet, fejlett kötelességtudat jellemezte.
Tildy Zoltán tehát 1956. október 28-án újra bekapcsolódott a politikai életbe. Úgy ítélte meg, hogy nemzeti demokratikus felkelés, forradalom zajlik az országban, s új alapokra kell helyezni az ország politikai berendezkedését. Ugyanakkor úgy gondolta, hogy az elmúlt 12 év alatt végbement fejlődés eredményeit sem lehet figyelmen kívül hagyni. Korábbi nézeteivel összhangban a független, semleges, demokratikus berendezkedésű, de a szocialista rendszer pozitív elemeit megőrző Magyarország megteremtése foglalkoztatta. Egyetértett azzal, hogy helyre kell állítani Magyarország teljes nemzeti függetlenségét, k i kell lépni a Varsói Szerződésből, s el kell érni, hogy a szovjet csapatok kivonuljanak az ország területéről. A magyar gazdasági, politikai és kulturális életbe történő beavatkozás felszámolása mellett fontosnak tartotta a Szovjetunióval való jó viszony fenntartását. A többpártrendszer és a koalíciós kormányzás helyreállítását szorgalmazta. Államminisztersége első percétől kezdve erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a Nagy-kormány a polgári kormányzás gyakorlatához térjen vissza. A kommunista párt vezető szerepének fenntartásával természetesen nem értett egyet. Azt szerette volna, hogy a kormány legyen a végrehajtó hatalom feje, a döntések ott szülessenek, ne az MDP-ben.
Tildy Zoltán és Nagy Imre az októberi események alatt harmonikusan együtt tudtak működni. A kisgazdapárti politikus minden lényeges kérdésben támogatta a kommunista miniszterelnököt, s tartotta magát a kormány döntéseihez. Megszavazta az egypártrendszer felszámolását, a Varsói Szerződésből való kilépést és a semlegesség kinyilvánítását. Támogatta a szovjet csapatok kivonásával kapcsolatos tárgyalások megkezdését. Jóváhagyta a kötelező beszolgáltatás megszüntetését és az ÁVH feloszlatását. A kormány határozata értelmében november 1-jén – Maléter Pál társaságában – felkereste a házi őrizetéből kiszabadult Mindszenty József hercegprímást, s arra kérte, tegyen nyilatkozatot arról, hogy támogatja a kormányt, és foglaljon állást „a rend és béke” helyreállítása mellett. Hiába igyekezett azonban önmérs ékletre inteni, a főpap csak részben teljesítette a miniszterelnök és a kormány kérését, ezért Tildy a november 3-ai rádióbeszédet mélyen elítélte.
Az egykori köztársasági elnök számára a legnagyobb és legkényesebb problémát az újjáalakuló kisgazdapárttal való viszonyának rendezése okozta. Október 30-án Tildy jelentette be a rádióban a minisztertanács döntése után a kisgazdapárt zászlóbontását. Aznap délelőtt azonban már újjáalakult az FKGP, és 9 tagú ideiglenes intézőbizottságot választott, miközben éles támadások hangzottak el a korábbi pártvezetők, különösen Dobi és Tildy ellen. Főként azt rótták fel bűnükül, hogy a háború utáni koalíciós években nem képviselték a párt érdekeit elég következetesen, s együttműködtek a kommunistákkal. Többen kizárásukat követelték. A személyi kérdéseket végül is sikerült félretenni, s elkerülték azt a politikai botrányt, hogy az ország hivatalban lévő elnökét és a nemzeti kormány frissen kinevezett államminiszterét kizárják korábbi pártjukból. Abban állapodtak meg, hogy Tildy és Dobi sorsáról később a nagyválasztmány döntsön.
Újabb konfliktus keletkezett a kormány koalíci ós alapon történő átszervezése ügyében, amelyet a kisgazdapárt erőteljesen szorgalmazott. Tildy erről tárgyalt Nagy Imrével, majd a november 2-ai kabinetülésen abban állapodtak meg, hogy az új kormányban három-három kommunista, szociáldemokrata és kisgazdapárti, egy parasztpárti, valamint egy párton kívüli miniszter lesz, mindenki más lemond. A kormányülés után Tildy magához kérette az FKGP IIB több tagját, és Kovács Béla is bekapcsolódott a tárgyalás menetébe. Az egykori államfő kérte, hogy a kisgazdapárt delegáljon a kormányba egy harmadik minisztert. Magánvéleményként B. Szabót ajánlotta, azzal érvelve, hogy politikai szempontból az lenne jó, ha egy parasztember kerülne a kormányba. Kemény vita robbant ki. Az IIB tagjai azt követelték, hogy az 1945-ös Tildy-kormányhoz hasonló összetételű kormány alakuljon, amelyben a tárcák egyik fele a kisgazdapárté, míg a másik fele a kommunistáké és a szociáldemokratáké, valamint a parasztpártiaké. Tildy a kisgazdapárti többségű koalíciós kormány megalakításának gondolatát azzal vetette el, hogy az súlyos külpolitikai bonyodalmakhoz vezetne, növelné a szovjet vezetők bizalmatlanságát, és a Nagy Imrével kötött megállapodás megszegését jelentené. Kovács Béla az ő álláspontját támogatta, noha neheztelt Tildyre, aki a Nagy Imrével folytatott tárgyalásokat előzőleg nem beszélte meg vele, csak utólag adott tájékoztatást. Végül abban állapodtak meg, hogy B. Szabó lépjen be harmadik kisgazdapárti politikusként a kormányba.
November 4-én hajnalban, amikor a szovjet invázió megkezdődött, Tildy a Parlament épületében tartózkodott. A miniszterelnök azonban néhány hívével elhagyta az épületet, és a jugoszláv követségre menekült – anélkül, hogy ezt Tildyvel és az ottmaradottakkal közölte volna. Így amikor a szovjet páncélosok körülvették a parlament épületét, a vérontás elkerülése érdekében Tildy adott utasítást a kormányőrségnek az ellenállás beszüntetésére. Tildy elítélte a demokratikus nemzeti felkelés leverését. November közepén eljuttatott az osztrák követségre egy rövid feljegyzést, amelyben rámutatott, hogy Nagy Imre kormánya törvényesen alakult meg, és november 4-én nem mondott le, tehát a szovjet katonai beavatkozás egy törvényes kormány ellen irányult. Látva a Kádár-kormány teljes elszige teltségét és népszerűtlenségét, abban reménykedett, hogy a kisgazdapárt és ő maga még szerephez juthat. Úgy ítélte meg, hogy a szovjet invázió ellenére is van lehetőség a politikai kibontakozásra, a Kádár Jánossal és a szovjet kormánnyal való tárgyalásokra.
1956. november közepén az FKGP ideiglenes intézőbizottsága a párt élére egy háromtagú elnöki tanácsot választott a kormánnyal és a demokratikus pártokkal folytatandó tárgyalásokra. Kovács Béla ragaszkodott hozzá, hogy ebbe Tildy is bekerüljön. A testület azonban gyakorlatilag nem működött, nemcsak azért, mert Kovács november végén hazautazott Baranyába, hanem azért sem, mert a volt államfő nem helyeselte a létrehozását. Attól tartott, hogy a „kollektív vezetés” megköti a kezét, korlátozza vezető szerepét, amelyre továbbra is igényt tartott.
A Kádár-csoport nem kívánt tárgyalni a Nagy-kormány államminiszterével. Az 1956. decemberi KB-ülés után, ahol az októberi eseményeket átértékelték és „ellenforradalommá” minősítették, az MSZMP politikája is megváltozott, előtérbe került a megtorlás és a restauráció. Tildyt 1957. május 23-án letartóztatták, s a Nagy Imre-perben 1958. június 15-én hat év szabadságvesztésre ítélték. 1959 áprilisában – Dobi István közbenjárására – korára és egészségi állapotára tekintettel az Elnöki Tanács felfüggesztette büntetését. Haláláig egy kis budai lakásban, teljes visszavonultságban élt feleségével. 1961. augusztus 4-én, 72 éves korában hunyt el.
1989. július 6-án, a Nagy Imre-per felülvizsgálatakor rehabilitálták.
In Nagy Képes Milleniumi Arcképcsarnok. Szerk.: Rácz Árpád. Bp., Rubicon–Aquila Könyvek. 1999. 330–333. o.
Vélemények, javaslatok