Földvári Rudolf 1921-ben született Kispesten. Szülei szegény sorban élő munkások. Apja asztalos és faszobrász, aki a munkanélküliség elől menekülve 1925–1927 között Törökországban vállalt munkát, ahová családja is követte. A polgári iskola elvégzése után kifutófiú és betanítottmunkás. 1940-ben szabadult fel lakatosként, minőségellenőr, majd segédművezető lett. Már tanuló korában bekapcsolódott a szakszervezeti mozgalomba. 1942-ben bevonult katonának, 1944 karácsonyán szovjet fogságba esett, ahonnan 1945 őszén szabadult. Tagja lett az MKP-nak, az üzemi pártszervezet titkárhelyettese. 1946 végén az MKP kerületi pártbizottságának függetlenített propagandistájává, 1948-ban a SZOT propagandaosztályának vezetőjévé nevezték ki. Nevéhez fűződik az Élmunkás-jelvény bevezetése és a sztálini munkaverseny megszervezése 1949-ben. 1951-ben a pártfőiskola elvégzését követően az MDP Központi Vezetősége Káderosztályának helyettes vezetője. 1952–1954 között az MDP Budapesti Bizottsága első titkára, tagja a fővárosi tanácsnak, az MDP Központi Vezetőségének és az MDP Politikai Bizottságának. 1953–1957 között országgyűlési képviselő. 1953 márciusában Rákosi Mátyással és Házi Árpáddal együtt tagja a Sztálin temetésére kiutazó magyar küldöttségnek. Június 13–16. között Moszkvában részt vett a szovjet és a magyar pártküldöttség tanácskozásán. Hazatérve tájékoztatta a budapesti pártvezetőket a történtekről, bírálta Rákosi Mátyást és a Politikai Bizottság munkáját. Nagy Imre kormányprogramjával egyetértve annak megvalósításán kezdett dolgozni. 1954 májusában az MDP III. kongresszusa előtt a budapesti pártértekezleten – ahol Rákosi több ellenszavazatot kapott – a szavazatszedő bizottság elnökének utasítást adott arra, hogy közölje a kongresszusi küldöttekre leadott ellenszavazatok számát is. Ezt követően kimaradt a Politikai Bizottságból, és vidékre helyezték. 1954–1956 között az MDP Borsod–Abaúj–Zemplén megyei első titkára. 1956. október 24-én a Miskolci DIMÁVAG-ban megalakult munkástanács mellé áll, tagja a megyei munkástanácsnak október 25–27-én, valamint november 1–2-án munkásküldöttséget vezetett Budapestre a kormányhoz. November 5-én a szovjetek Ungvárra deportálták, ahonnan 17-én tért haza. Ezt követően december közepéig a megyei munkástanács elnöke, majd 1957 márciusáig a megyei tanács elnöke. Ezután felhagyott a politikával, elhagyta Miskolcot és a kispesti Vörös Csillag Traktorgyárban helyezkedett el lakatosként. 1957. március 15-én kizárták az MSZMP-ből. 1957 májusában letartóztatták, a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1958. július 18-án életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a fellebbezés lehetősége nélkül. 1961-es szabadulása után a Vörös Csillag Traktorgyárban lakatos, majd műszaki vezető. Több műszaki könyv fordítója. 1981-től nyugdíjas. 1990-ben kezdeményezésére megalakult a borsodi 1956-os Munkástanácstagok Baráti Társasága. 1992–1997 között a Nagy Imre Társaság elnökségi tagja.