Király Béla 1912-ben született Kaposvárott. A középiskola elvégzése után ösztöndíjasként felvétték a Ludovika Katonai Akadémiára. 1940 nyarán részt vett Észak-Erdély megszállásában. 1940–1942 között kitüntetéssel végezte el a Vezérkari Hadi Akadémiát. 1942 decemberében századosi rangban a HM-be vezényelték. Először a szervezési osztályra irányították, később a HM I/A Osztály Elméleti Alosztályának az irányítását vette át. 1944 októberében átvezényelték a Kárpátalján harcoló I. magyar hadsereg kötelékébe, majd saját kérésére visszahelyezték korábbi beosztásába. 1945 márciusában jelentkezett a Kőszeg védelmére kialakított védőkörlet parancsnokává. Március végén egységével átállt a szovjet csapatok oldalára, hadifogolytáborba került. Székesfehérváron, majd Focsaniban volt táborban, de megszökött, amikor a Szovjetunióba szállították. 1945 nyarán belépett az MKP-be. 1946 elején a demokratikus hadsereg alezredese és az I. pápai hadosztály vezérkari főnöke. 1947-től a HM Kiképzési Osztályának vezetője, majd 1948-tól a honvédség gyalogsági helyettes parancsnoka, 1949-től parancsnoka. 1950 áprilisától a magasabb parancsnoki tanfolyam vezetője, szeptembertől vezérőrnagyi rangban a Honvéd Akadémia parancsnoka. 1951 nyarán háborús bűntett és államellenes tevékenység hamis vádjával letartóztatták. A Budapesti Hadbíróság 1952. január 15-én elsőfokon halálra ítélte, ítéletét a Katonai Felsőbb Bíróság 1952. január 29-én életfogytiglan tartó szabadságvesztésre és katonai rangjának elvesztésére mérsékelte. 1956. szeptember 2-án helyezték szabadlábra. A forradalom alatt október 30-án visszakapta rendfokozatát, másnap a Legfelsőbb Bíróság rehabilitálta. Október 30-án a Forradalmi Karhatalmi Bizottság Előkészítő Bizottságának elnökévé, majd a Forradalmi Karhatalmi Bizottság és a Forradalmi Honvédelmi Bizottság elnökévé választották. Október 31-én kinevezték a Nemzetőrség főparancsnokává és Budapest katonai parancsnokává. November 4-én Nagy Imre utasításának megfelelően megtiltotta a magyar csapatoknak a szovjet túlerővel szembeni ellenállást. Nagykovácsi térségében megkísérelte feltartóztatni a szovjeteket, ezt követően Ausztriába menekült. 1957 januárjában Strasbourgban a Magyar Forradalmi Tanács alelnöke lett. Az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. Megalakította a Magyar Bizottságot, majd 1957 áprilisában a Szabadságharcos (Nemzetőr) Szövetséget. 1957 szeptemberében megkezdte tanulmányait a Columbia Egyetemen, ahol tanári diplomát, majd 1962-ben történettudományi doktorátust szerzett és a Brooklyn College-on tanított. 1966-ban kilépett minden 1956-os nyugati szervezetből és a tudományos kutatásnak, oktatásnak szentelte az életét. A Brooklyn College és a City University of New York doktori fakultásának hadtörténész professzora lett. Az Amerikai Egyesült Államok Vezérkari és Magasabb Parancsnoki Akadémiája tiszteletbeli tanárává választotta. A Brooklyn College Studies on Society in Change tudományos könyvsorozat szerkesztője és az Európai Tanulmányok Intézete kelet-európai osztályának elnöke az egyetem doktori fakultásán. 1994. június 1-jén New York Város Egyetemének Brooklyn College-a díszdoktorává avatta. 1989-ben hazatért Magyarországra, és június 16-án beszédet mondott Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén. Állampolgárságát visszakapta, és független jelöltként országgyűlési képviselő lett.