Vásárhelyi Miklós: A Nagy Imre-csoport október 23-án
Mire megérkeztem Losonczyhoz, már összegyűlt a társaság. Losonczy, Ujhelyi, Nagy Imre, Jánosi, Gimes, Haraszti meg én. Az első pillanattól kezdve nagyon erős hangulati különbség volt, mert míg mindannyiunkat földerített a tüntetés híre, Nagy Imre szemmel láthatólag kedvetlen és nyomott, rossz hangulatban volt. Kijelentette, hogy ő kifejezetten ellene van a tüntetésnek. Két dolgot említett. Az egyik, hogy ez pártügy és nem szabad kivinni az utcára, a másik, hogy fél a provokációtól. Mi egymás után érveltünk, hogy láthatja, ezek a párton belüli próbálkozások, beadványok, taggyűlések nem alkalmasak arra, hogy észre térítsék a vezetést, hanem erőteljes fellépés kell ahhoz, hogy lássák, nem babra megy a játék, és itt muszáj cselekedni. Orbán telefonon azt mondta, hogy tegyünk meg mindent a tüntetés megakadályozása érdekében, mert ebből óriási botrány lesz, a csepeli prolik meghallják, hogy mi történik a városban, és szétverik ezeket az egyetemista tacskókat. Közben állandóan jöttek a hírek: Földes Péter rendszeresen telefonált a Rádióból, illetve Tánczossal is kapcsolatban voltunk, akinek elég pontos képe volt arról, hogy is alakulnak a dolgok. A tényt, hogy itt tüntetés lesz, egy órán belül az egész társaság tudomásul vette. Most már Nagy Imre sem vitatkozott. Utána eléggé felvillanyozódott, mert már úgy vetődött fel a kérdés, hogy ennek a tüntetésnek biztos komoly hatása lesz, és nyilvánvaló, hogy a vezetés rákényszerül a tárgyalásra.
(Az 1956-os Intézet Oral History Archívuma, 3. számú interjú, készült 1985–1987-ben.)
Vásárhelyi Miklós (1917) újságíró, sajtótörténész, politikus. 1938-ban belépett az illegális kommunista pártba, részt vett az ellenállási mozgalomban. 1945-től a Szabadság, majd a Szabad Nép munkatársa. A Szabad Nép tudósítójaként részt vett 1946-ban a párizsi béketárgyalásokon, valamint 1948-ban az ENSZ New York-i ülésén. 1949-ben elbocsátották állásából. 1950-ben a Magyar Rádió igazgatója. 1951–52-ben a Művelt Nép felelős szerkesztője, majd 1954-ig a Hungary-Vengrija főszerkesztője. 1953 után a Nagy Imre körül kialakult pártellenzék aktív tagja. 1954 májusától 1955 áprilisáig a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese. A Rajk-per felülvizsgálatának követelése miatt elbocsátották állásából, és kizárták a pártból. Ezt követően könyvtáros. 1956-ban a Nagy Imre-kormány sajtófőnöke. November 22-én a jugoszláv követségről a Nagy Imre-csoporttal együtt Romániába deportálták, ahol 1957 áprilisában letartóztatták. 1958 júniusában a Nagy Imre-perben öt év börtönbüntetésre ítélték; 1960 áprilisában amnesztiával szabadult. 1961-től a Képzőművészeti Kiadó lektoraként dolgozott; 1964-ben elbocsátották állásából. 1972-ig anyagbeszerző. 1965-től az Élet és Tudomány, majd 1972–1990 között az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa. 1973-tól a MAFILM dramaturgja. 1984-től az MTA–Soros Alapítvány Bizottságában Soros György személyes képviselője. 1988–1992 között a Történelmi Igazságtétel Bizottsága alapító elnöke. 1989. június 16-án a TIB elnökeként búcsúbeszédet mondott Nagy Imre és mártírtársai temetésén. A Szabad Demokraták Szövetségének alapító tagja, 1990-től a párt Országos Tanácsának tagja. 1990-től 1994-ig országgyűlési képviselő, a külügyi bizottság tagja.