Sajtóvisszhang – 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás című konferencia

Szervezők: 1956-os Intézet Alapítvány, ◾Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Intézete és Doktori Iskolája
Eger, 2016. szeptember 8–10.
Honlap: http://1956-2016.uni-eszterhazy.hu
Videók az előadásokról: https://www.youtube.com/playlist?list=PLEcj-NxGCjMn-luEDTVS9Xz4DmANWacc5
(A konferencián az előadások egy részét a Líceum TV rögzítette, köszönet érte!)

1956, ahogyan még soha korábban nem tárgyalták
Több mint 250 résztvevő, a legkülönbözőbb tudományos területekről érkező kutatók, három nap. Rendhagyó, nagyszabású konferencia kerül megrendezésre 2016. szeptember 8-10-én az egri Eszterházy Károly Egyetemen. Rainer M. János, a rendezvény egyik főszervezője az eseményről tartott sajtótájékoztatón elmondta, olyan konferenciát szerettek volna tető alá hozni, amelyre korábban még nem volt példa 1956 kapcsán.

A konferencia gondolata egy baráti, kollegiális beszélgetésen született, az ötlet Horváth Sándor történészé, az MTA kutatójáé volt. A jelentős magyar történelmi esemény kerek évfordulója kapcsán rendezett konferenciák általában meghívásos alapon zajlanak, ahol a résztvevők kinyilatkoztatásszerű előadásokat tartanak, amelyek általában keverik a tudományos elemzés és az emlékezés funkcióját – fejtette ki Rainer M. János a sajtótájékoztatón. Ezért a kutatók úgy döntöttek, rendhagyó konferenciát szerveznek 1956 kapcsán, mivel úgy vélik, ez az emlékezés legadekvátabb formája.

A történész elmondta, 1956 egy nagyobb történet része, amelynek apropóján gyakorlatilag az egész 20. századi magyar történelemről lehet beszélgetni. Az 1956-os Intézet Alapítvány és az Eszterházy Károly Egyetem (korábban Főiskola) közös szervezésében megrendezésre kerülő eseményről 2016 év elején tettek közzé egy felhívást. Nem volt sem tematikai, sem diszciplináris korlát, bárki jelentkezhetett a konferenciára, tudományterülettől függetlenül. Emellett a szervezők leszögezték, egy tudományos konferenciát szeretnének rendezni, amelynek célja a megismerés, az eszmecsere és a vita.

A visszhang minden várakozáson felüli volt: Rainer M. János 20-30 fős várakozását (Horváth Sándor 60-80 jelentkezővel számolt) messze felülmúlva 258 kutató jelezte részvételi szándékát. Így három napon keresztül nyolc szekcióban párhuzamosan fog zajlani az ülés (az első nap kezdetén lesz egy plenáris tanácskozás is). A jelentkezők javarészt a kutatók középnemzedéket képviselik, az egyetlen 1956-os Kende Péter szociológus lesz, aki már az első, 1956 kapcsán, Brüsszelben tartott konferencián is részt vett. A rendezvényen felszólalnak majd történészek, szociológusok, pszichológusok és művészettörténészek is, de zenetörténészek és színházi szakemberek is képviseltetik magukat.

A tematikai kép ennek megfelelően rendkívül sokszínű. Néhány téma kiemelten érdekli a kutatókat: a forradalom és a szovjet típusú rendszer elméleti megközelítései, változások a társadalomban és a társadalmi gyakorlatokban az 1950-es években és azután, vagy a forradalom és az emigráció kérdése – fejtette ki a történész. Olyan témák is felbukkantak, amelyek hiányoztak az elmúlt évtizedek megközelítései közül: ilyen többek között a munkások helyzetére fókuszáló elemzés, 1956 reprezentációi a különböző művészeti ágakban, vagy éppen a helyi történetek – tette hozzá a kutató.

Tíz évvel ezelőtt 1956-ról több mint 60 tudományos konferenciát rendeztek, 20 évvel ezelőtt egy nagyszabású konferenciát szerveztek az MTA-n: abban az évben kerültek elő az ún. Malin-feljegyzések (az SZKP KB elnökségi üléseiről készült feljegyzések a forradalom időszakából) a Kreml levéltárából. Harminc évvel ezelőtt Eörsi István lakásán gyűlt össze több mint 70 egykori résztvevő, akik együtt beszélgettek 1956-ról. Ott volt a forradalom idején miniszterelnökként tevékenykedő, később ellenzéki gondolatai miatt az MSZMP-ből is kizárt Hegedüs András,  valamint Rácz Sándor, a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke is. 40 éve Párizsban magyar-lengyel összehasonlító konferenciát tartottak, az első, 1956-ról szóló konferenciát pedig Mit adott a magyar forradalom a szocializmusnak? címmel rendezték meg Brüsszelben.

A történész szerint a mostani konferencia címe átfogó, bármi beleférhet, ám úgy véli, a mai magyarországi emlékezetpolitikai helyzetben fontos, hogy olyan témák adják a konferencia magvát, amelyek feltűnően ritkán jelennek meg az 1956-ről folyó diskurzusban – mint például 1956 és a szocializmus kapcsolata –, holott a szocialista rendszer vége 1956-ban még nem volt látható. Emellett vannak történeti események, amikor az a kérdés, hogy az egyén szabadsága összeegyeztethető-e a társadalmi igazságossággal, különösen élesen vetődnek fel. 1956 a kutató szerint egy ilyen fordulópont volt.

A rendezők a nyilvános és ingyenes konferenciára – amelynek megrendezését 5 millió forinttal az 1956-os Emlékbizottság is támogatta – a szervezők mindenkit szeretettel várnak. Rainer M. János kifejtette, Munkások ’56 címmel – szintén egy Emlékbizottsághoz benyújtott, győztes pályázatnak köszönhetően – a konferencia előadásaiból összeválogatott kötetet is meg fognak jelentetni, emellett pedig kiemelte, hamarosan Eörsi László két új könyve is megjelenik: az egyik a kőbányai, a másik a csepeli 1956-os eseményekről fog szólni.

A elmondta, az emlékév folyamán az 1956-os Intézet honlapjára feltették 15 olyan könyv szövegét, amelyek már nem alig, vagy egyáltalán kaphatók, ám még manapság is számottevő értéket képviselnek. Az 1956-os Intézetben emellett egy virtuális tanulmánykötetet is összeállítottak, amely közel 40 tanulmányt tartalmaz, valamint egy 1956-ról szóló nemzetközi sajtótermék-gyűjteményből is szemezgetnek az Intézet honlapjára látogatók. A történész végül újságírói kérdésre kifejtette, az emlékév eseményeit csak év végén lehet majd értékelni, és elmondta, szerinte az 1956-os emlékdal bizonyos értelemben telitalálat.

Múlt-kor.hu, 2016. szeptember 5.
http://mult-kor.hu/1956-ahogyan-meg-soha-korabban-nem-targyaltak-20160905

Magyar Gina: 1956-os konferencia Egerben
Vélhetően minden idők legnagyobb, az 1956-os forradalommal foglalkozó konferenciája kezdődik csütörtökön az egri Eszterházy Károly Egyetemen - mondta Rainer M. János történész, az 1956-os Intézet Alapítvány vezetője budapesti sajtótájékoztatóján hétfőn.

A háromnapos rendezvénynek 258 előadója lesz: a történészek mellett szociológusok, pszichológusok, irodalomtörténészek, művészettörténészek, továbbá művészek, színházi és zenei szakemberek.
A konferenciára egyetlen előadót sem hívtak, az év elején egy felhívást tettek közzé, amelyre főként a magyar tudóstársadalom középgenerációja és a fiatalabbak reagáltak - mondta el az 1956-os intézet vezetője.
Nyolcvan szekció között válogathatnak az érdeklődők. "A tematika kétségbeejtően sokszínű" - tette hozzá.
A rendszerváltást követő időszakban elsősorban 1956 nemzetközi összefüggései, a hidegháborús időszakot meghatározó két nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok lépéseinek, döntési mechanizmusainak feltárása volt a vezető téma. Az utóbbi években azonban egyre többen kutatják a forradalom és az utána kiépülő Kádár-rendszer társadalmi hatásait, például a munkásság helyzetét, szerepét a forradalomban és azt követően, továbbá a szegénység és az önszerveződés kérdéseit.
Több szekció foglalkozik majd 1956 emlékezetével, megjelenítésével a művészetekben, az erőszak témakörével, a magyar menekültek nyugati befogadásával és az emigrációval, valamint a lokális történelmekkel.
Az előadások témái nem korlátozódnak a forradalom időszakára, sok esetben túlnőnek az 1956. október 23-a és november 4-e közötti időszakon - közölte az 56-os intézet vezetője.
Az egyes szekciókban három előadás, majd egy vitaindító felszólalás után elindulhat a szakmai dialógus. "Az értelmes beszélgetés a legtöbb, ami elvárható" - jegyezte meg Rainer M. János.
A konferencia címe 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás. Ezzel kapcsolatban Rainer M. János elmondta: a szocializmus mint a XX. század egyik nagy társadalmi-politikai berendezkedése, a szovjet rendszer már nem létezik. Ugyanakkor az egyéni szabadság és a társadalmi igazságosság viszonya egy hosszabb távú probléma, amely nem tekinthető lezártnak. A szocializmus ebben a megközelítésben azt az álláspontot jelenti, amely törekszik ezeknek az értékeknek az összeegyeztetésére.
Rainer M. János felidézte, hogy az első 1956-os konferenciát a forradalom után három évvel tartották Brüsszelben "Mit adott a magyar forradalom a szocializmusnak?" címmel.
A konferencia egyik rendezője, az 1956-os intézet 2011-ben az Országos Széchényi Könyvtárba integrálódott, létszáma a felére csökkent, a másik rendező, az Eszterházy Károly Egyetem idén nyáron nyerte el egyetemi státusát. A szeptember 8-10-én Egerben tartandó rendezvényt az 1956-os Emlékbizottság ötmillió forinttal támogatta.
MTI

Rádió Eger, 2016. szeptember 5.
http://www.radioeger.hu/hir.php?htip=helyi&hirid=6217
 

1956 - Rainer M. János: a szocializmus eltűnni látszik az 1956-os forradalomból
Manapság mintha eltűnne a szocializmus 1956-ból, pedig a forradalom nemcsak egy embertelen, diktatórikus rendszerre mondott nemet, de azt a gondolatot is képviselte, hogy nem választható el egymástól az egyéni szabadság és a társadalmi igazságosság - fejtette ki Rainer M. János történész a forradalom 60. évfordulója alkalmából az egri Eszterházy Károly Egyetemen tartott konferencia nyitóelőadásán csütörtökön.
 
A magyar társadalom elutasította a létező szocializmust és ideológiáját, de a nemzeti függetlenség mellett jobbára reformkommunista követelések fogalmazódtak meg. Kapitalizmusról nem volt szó, és az állam gazdaságirányító szerepét, a tervezést, illetve a társadalmi tulajdont sem vetették el a forradalom napjaiban - mondta az 1956-os Intézet Alapítvány vezetője.

A politikai uralom formájának megváltoztatásán túl a forradalomban nem foglalkoztak a szocializmussal, a forradalom leverése pedig világossá tette az itt élők számára, hogy a létező szocializmus nem ideiglenes, hanem tartós berendezkedés, amely egész életüket meghatározhatja - mondta a szakember.

Az 1956-os forradalom hatására a szovjet rendszer presztízse világszerte számottevően csökkent, a nyugati baloldali értelmiség körében is, de '56 nem változatta meg alapvetően a szovjet rendszert, csupán a stílusát. Az 1956-os forradalomtól nem vezet egyenes út 1989-hez - hangsúlyozta Rainer M. János.

Peternák Miklós művészettörténész előadásában azokról az utcai pénzgyűjtő ládákról beszélt, amelyekbe a forradalom napjaiban Budapesten adakoztak az emberek.

A korabeli tudósítások és fotók szerint a fővárosban legalább féltucatnyi ilyen nyitott láda volt, ahol a második szovjet megszállás előtti két napon, november 2-án és 3-án gyűjtötték a pénzt. Ilyen láda volt például a Moszkva - mai Széll Kálmán - téren, a Blaha Lujza téren, a Nyugati pályaudvarnál és az Oktogonnál.

A ládáknál elhelyezett feliratok szerint "Forradalmunk tisztasága megengedi, hogy ÍGY gyűjtsünk mártírjaink családjának" - idézte fel Peternák Miklós.

 Bárány Balázs történész Marosán Györgyről szóló előadásában felvázolta a péklegénynek tanuló, már a második világháború előtt szakszervezeti vezetővé váló baloldali politikus életpályáját.

Marosán Györgynek, miután édesapját korán elvesztette, édesanyjával pedig konfliktusos volt a viszonya, egy hosszabb életszakaszában gyakorlatilag a munkásmozgalom volt a családja. Kezdetben szociáldemokrata volt, de a "munkásegységet" szorgalmazta - azaz a két baloldali munkáspárt egyesülését -, így a szociáldemokrata párt alelnökéből az 1948 júniusi egyesülés után a kommunista párt alelnöke lett.

Marosán Györgyöt 1950-ben az eredetileg szintén szociáldemokrata Szakasits Árpád államfő elleni koholt perben letartóztatták, és előbb halálra, majd életfogytiglanra ítélték, 1956 tavaszán került szabadlábra.

A forradalom kitörése után Marosán követelte a szovjet fegyveres beavatkozást. Állítólag azzal érvelt, hogy ha Horthy Miklósnak az első világháború után joga volt behívni román, csehszlovák és más idegen katonákat az ellenforradalom védelmében, akkor ő is igénybe vehet minden segítséget a forradalomért.

Marosán György az 1956-os forradalom napjaiban Kádár Jánoshoz csatlakozott, aki hasonló életutat járt be: szintén a munkásmozgalom volt a családja, az '50-es években volt börtönben, nem volt moszkovita, de elismerte a szovjet rendszer mindenhatóságát. Mindketten szinte vallásosan hittek a marxizmusban és féltek a tömegtől, mert úgy vélték, hogy a nemzeti érzelmektől fűtött sokaság fasizmushoz vezet - fejtette ki Bárány Balázs.

A csütörtökön kezdődött háromnapos "1956 és a szocializmus: válság és újragondolás" című egri konferencia rendezője az Eszterházy Károly Egyetem és az 1956-os Intézet Alapítvány. A rendezvénynek 258 regisztrált előadója van: a történészek mellett szociológusok, pszichológusok, irodalom- és művészettörténészek, továbbá művészek, színházi és zenei szakemberek beszélnek az 1956-os forradalomról 80 különféle szekcióban.
(MTI)

Webrádió, 2016. szeptember 8.
http://webradio.hu/hirek/kultura/1956_-_rainer_m_janos_a_szocializmus_el...

Emlékezés, mely folyamatosan alakul és soha nem zárul le
dr. Rainer M. János, egyetemi oktatóval beszélgettünk az „1956 és a szocializmus: válság és újragondolás” nevet viselő, három napos konferencia megnyitóján.
Az első, már egyetemi színekben szervezett konferencia jelentőségét említette dr. Liptai Kálmán az egri Eszterházy Károly Egyetem megbízott intézményvezetője az „1956 és a szocializmus: válság és újragondolás” nevet viselő, három napos konferencia megnyitóján. A plenáris előadásán dr. Rainer M. János, egyetemi oktató, az 1956-os Intézet Alapítvány Kuratóriumának elnöke 1956 és a szocializmus kapcsolatát mutatta be.
– Egy felhívást bocsátottunk ki, mellé néhány szempontot adtunk meg, amit igyekeztünk nagyon tágasan megfogalmazni. Benyomásom szerint a konferencia egyik súlypontja 1956 emlékezete, amely velünk él a jelenben, ebben a pillanatban is, és a konferencia is valamilyen része lesz '56 emlékezetének – ezekkel a mondatokkal kezdte lapunknak adott interjúját Rainer M. János, az egyetemi konferencia megnyitója előtt.

Az előadások sokszínűségén is jól látszik a szabadság, amit az egyetemi tanár is alátámasztott: a felhívást nem korlátozták intézmény, kor, nem, felfogás, megközelítési mód, tematika szempontjából, mindenki azt adhatja elő, amit fontosnak tart 1956 kapcsán. A szervezők már készítettek is egy oldalt az egyetemi honlapon belül, ahová feltölthetőek lesznek a kidolgozott előadások.

– Ez egy tudományos rendezvény, nem egy protokoll esemény, ahol szép és helyénvaló emlékező beszédek hangzanak el. A konferenciát egy nagyszabású beszélgetés részeként képzelem el – jegyezte meg az 1956-os Intézet Alapítvány Kuratóriumának elnöke.

– Itt nem csak történészek jöttek össze, vannak közöttünk irodalomtudósok, szociológusok, pszichológusok, muzikológusok, a politikai tudomány művelői és 1956-os résztvevők is – jellemezte a konferenciát, melynek nyíltságát az egyetem szellemiségének nyitottságával tette hasonlatossá, majd a helyszínválasztást is méltatta.

Rainer M. Jánost kérésünkre meghatározta az előadássorozat meghatározó súlypontjait. Elmondta, hogy ilyen pont a forradalom emlékezete, mely fiatal megközelítési mód: országunkban 1989 után válhatott érdekessé, mikor „szabaddá vált az emlékezet”. Egy másik súlypontként nevezte meg a helyi történeteket. Meghatározó a konferencián az egyházak szerepe, helyzete Magyarországon az 1950-es években, a forradalom alatt és után. Meglepő érdeklődési fókuszként megjelenik a magyarországi gyáripari munkásság szerepe 1956-ban, illetve, hogy mit jelent a szovjet típusú rendszerek több évtizedes és lezárult történetében a lázadás, az ellenzékiség és a forradalom: megváltoztatta-e a rendszer gyakorlatát az 56-os forradalmi hullám.

– Az emlékezet folyamatosan formálódik. Egy nagy változás emlékezetünkben éppen most záródik le. A kollektív emlékezetet egy ideig két nagy forrás táplálja: az élettörténeti emlékezet, valamint az emlékezetpolitika, mely ugyancsak egy velünk élő jelenség – osztotta meg lapunkkal álláspontját Rainer M. János. Gondolatait azzal egészítette ki, hogy elkövetkezik az a pillanat, amikor az élettörténet elhalványul, ekkor az emlékezet egy új fázisba ér és a velünk együtt formálódó emlékkép történelemmé „hal meg”, de tovább alakul.

– Az emlékezetet itt, ebben a térségben is és országunkban több mint három évtizeden keresztül ellenőrizték, elfojtották, el akarták hallgatni. Kérdés, hogy mit jelenthet az elfojtás: felejtést, tudatlanságot vagy csak jelentésnélküliséget, őrzést a mélyben – fejtegette, majd kiemelte: az emlékezés folyamatosan alakul és soha nem zárul le.

– A nemzeti múlt eseményei akkor igazán fontosak, ha van konszenzuális tartalmuk, értékeik: ilyen a szabadságért való értelmes cselekvés vállalása, ami nem szükségképpen forradalom, ahol fegyvert kellene ragadni.

Lehetséges értelmesen cselekedni a szabadságért, a társadalmi igazságosságért. Ha ez így lenne, mondhatnánk, hogy statikus állapotba került 56' emlékezete, 1989 után úgy tűnt, hogy ez megvalósul, aztán 1956 kissé áldozatul esett a politikai vitáknak, ami egyrészt természetesnek mondható, mindenütt ez történik. Nem tudom, hogy ez hol tart ma – zárta a beszélgetést, majd megjegyezte, a konferencia a tudomány területén igyekszik ezt előrelendíteni.

HEOL.hu, 2016. szeptember 9.
http://www.heol.hu/heves/kozelet/emlekezes-mely-folyamatosan-alakul-es-s...

Révész Sándor: Mi lett volna, ha az '56-os menekülteket szögesdrót várja az osztrák határon?

Képzeljük el, ha a kiáramló magyarok a Fertő mocsarán átérve szögesdróttal találták volna  magukat szembe – vont párhuzamot múlt és jelen között egy előadó az 1956-ról tartott egri konferencián. Az akkori kétszázezer magyar migráns ügyében kialakult hatalmas nemzetközi összefogás az egyetemes migrációtörténet legnagyobb sikertörténeteinek egyike

Az 1956-os emlékév alighanem legjelentősebb rendezvényére került sor az egri Eszterházy Károly Egyetemen. Az 1956-os Intézet és az egyetem által rendezett 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás című háromnapos konferencián száznál több előadó és felkért hozzászóló lépett, illetve ma még lép föl.

Nagyon csekély kivétellel jelen van mindenki, aki ma Magyarországon komolyan kutatja a forradalom történetét és érdemi mondandója van róla.

Az egyetlen plenáris előadást Rainer M. János tartotta. Emlékeztetett rá, hogy az első '56-os konferenciának, melyet 1959-ben Brüsszelben rendezett a Nagy Imre Intézet, az volt a címe, hogy „Mit adott '56 a szocializmusnak?" Az akkori résztvevők, akik túlnyomórészt a forradalomból érkeztek, maguk is a szocializmus valamilyen változatában hittek, és egyetértettek abban, hogy '56 szocialista forradalom volt.

Rainer szerint '56-ban nyitott, kidolgozatlan, megvitatatlan harmadikutas elképzelések voltak a levegőben. A liberális, demokratikus képviseleti rendszerére, a szabadságjogok érvényesülésére, az ország függetlenségére, a szocializmus addigi diktatúrás gyakorlatával való radikális szakításra vonatkozó igény találkozott a szocialista tulajdonviszonyok megőrzésére és társadalmasítására irányuló, eléggé ellentmondásos és körvonalazatlan elképzelésekkel. Az volt az uralkodó meggyőződés, hogy a szabadság és a társadalmi igazságosság feltételezi egymást, és a kettő együttese valamiféle szocializmust feltételez.

Kecskés D. Gusztáv azzal vezette be a menekültekkel foglalkozó panelt, hogy a kétszázezer magyar migráns ügyében kialakult hatalmas nemzetközi összefogás az egyetemes migrációtörténet legnagyobb sikertörténeteinek egyike. Cseresnyés Ferenc arról beszélt, hogy a magyar menekültáradattal, a vele járó sok súlyos nehézséggel, teherrel való megküzdés, az áldozatvállalás, melyet az akkor még nem túl jól élő osztrák társadalom túlnyomó része lelkesen támogatott. Egy új, nyitott, demokratikus Ausztria mutatta be magát ezzel a világnak, és igyekezett elhomályosítani a náci birodalomhoz tartozó Ausztria emlékét.

A nyugati világ túllépett a genfi konvención, döntés született arról, hogy egyedi vizsgálat és korlátozás nélkül minden magyart befogadnak, még a volt ávósokat is. Amikor ezt az ajánlatot tették október ­28-án, tízezernél több emberre nem számítottak. De fenntartották akkor is, amikor húszszor annyian érkeztek. James P. Niessen (USA) az 1956-ban és 2015-ben megnyilvánuló német Willkommenskultur, befogadási kultúra összefüggésére mutatott rá.

Nagy András azzal indította az előadását, hogy képzeljük el, ha a kiáramló magyarok az Andaui hídon vagy a Fertő mocsarán átérve szögesdróttal és vízágyúkkal találták volna magukat szembe. Az író ezután többek között arról beszélt, milyen drámai, olykor halálos következményei lettek annak, hogy a menekültek anyagai, tanúvallomásai oly könnyen jutottak a tömérdek beépített kommunista kém kezébe.

Balogh Balázs megemlítette, hogy a magyar menekültek túlnyomó többsége egyedülálló volt, fiatal férfi, s legfeljebb öt százalékuk vehetett részt a fegyveres harcokban. Sokakat egyszerűen a jobb élet lehetősége vonzott. A korábbi, háborús bűnösöknek vagy elmaradott pá­riáknak (le)nézett magyar bevándorlókkal szemben az '56-osokat hatalmas szimpátia fogadta. A tudásuk is sokkal piacképesebb volt, sokkal sikeresebbek is lettek. Nagyobb valószínűséggel kopott le a magyarság a sikeresekről, mint a kevésbé sikeresekről.

Kisebbségben bár, de voltak, akik a munkahelyeket és a közbiztonságot féltették a magyaroktól. Máté Zsolt idézett egy John F. Kennedynek írott levélből: „Hogy lehetnének hasznosak azok az emberek, akik nem vállalták a harcot országuk szabadságáért?" Glant Tibor kitért a szűrési folyamatra, mivel a migránsok között nyilván rengeteg ügynök volt, akik biztonsági kockázatot jelentettek. Ő beszélt arról is, hogy az alulról szerveződő, nem kormányszintű segítségnyújtásnak milyen erős kultúrája van az USA-ban.

nol.hu, 2016. szeptember 10.
http://nol.hu/belfold/1956-forradalom-kommunizmus-eger-konferencia-emigr...