Eörsi László: ZUGLÓ 1956 - Fegyveres ellenállás a XIV. kerületben

A könyvbemutató ideje: 2016. október 26. 18 óra
Helyszíne: Lipták Villa, XIV. Hermina u. 3.
A szerzővel Karácsony Gergely polgármester beszélget.
Kiadja a XIV. kerületi Önkormányzati Hivatal

Tartalom

ELŐSZÓ
A kötet legfőbb szereplői

ZUGLÓ TÉRKÉPE

A ZUGLÓI FEGYVERES ELLENÁLLÁS
A rendőrkapitányság ostroma
A „korai” Nemzetőrség
Önszerveződés Zuglóban
A rendfenntartó csoportok
A „roham-szakasz”
A Róna utcai BM-raktár elfoglalása
Az ÁVH-sok begyűjtése és kihallgatása
Előkészületek az ellenállásra a Bosnyák tér körzetében
A „roham szakasz” előkészületei
Harcok a Bosnyák téren és környékén
A „pokoli kereszteződés”
Az ellenállás beszüntetése

A ZUGLÓI FELKELŐK ÉLETRAJZA
NÉVMUTATÓ
FORRÁSJEGYZÉK ÉS BIBLIOGRÁFIA

FÜGGELÉK
A zuglói felkelők névjegyzéke
A zuglói felkelők, nemzetőrök peradatai
A harcok XIV. kerületi áldozatai
A szovjet áldozatok

RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE
SUMMARY
A szerző fontosabb művei

ELŐSZÓ
Zuglóban – különösen a kerület belső körzetében – már a forradalom kirobbanásának napján rendkívüli események játszódtak le, olyanok, amelyek akárcsak fél nappal korábban is elképzelhetetlennek tűntek volna. A rákosista önkénnyel szemben fellépő tömegek már ekkor támadást indítottak a fegyveres testületek, a endőrkapitányság, majd a kiegészítő parancsnokság ellen.

E harcok idején – az országos és a fővárosi központtól függetlenül – a felkelők nemzetőröknek nevezték és tekintették magukat. Október 28-a után – miután a Nagy Imre-kormány jogosnak ismerte el a forradalom célkitűzéseit – Zuglóban gyorsan megkezdődött a társadalom önszerveződése, elsősorban az egykori Nemzeti Bizottság jóvoltából. Újjászervezték a közigazgatást, így a helyi nemzetőrséget is, amelyben a korábbi szociáldemokrata rendőrkapitány, Toller Károly kapott főszerepet, kit Rákosiék ártatlanul bebörtönöztek.

A fegyveres egyetemi szervezet, a Forradalmi Egyetemi Zászlóalj sehol az országban nem jutott ekkora szerephez, mint Zuglóban. Bartóffy György és Könye János  ezetésével ők alkották a legnépesebb nemzetőrségi csoportot, ráadásul a függetlenségüket is mindvégig meg tudták őrizni. A november 4-én kezdődő szabadságharc lsősorban nem a Bosnyák tér körzetében, a legfőbb objektumok térségében bontakozott ki, hanem a Thököly út és a Dózsa György út kereszteződésénél, tehát a VII. és a XIV. kerület határában. Itt országos szinten is az egyik legeredményesebb ellenállás folyt, amelyben a „csikágói” nagyvagányok (más kifejezéssel: „lumpen elemek”) játszották a főszerepet, akik – elvben – a Forradalmi Egyetemi Zászlóalj égisze alatt tevékenykedtek. Ez volt az egyetlen csoport (a külvárosi körzeteket leszámítva), amelynek tagjai többségükben korábban is egy társaságot alkottak. E csoport történetet – csekély javításokkal – átemeltem 2011-ben megjelent kötetemből (A „Baross Köztársaság” 1956). A megtorlás legsúlyosabban őket, a sikerrel harcoló szabadságharcosokat érte, ha nem menekültek el az országból. Barabás Tibor, Csányi Sándor, Csermák János, Franyó Ferenc, Futó János, Grosszmann Frigyes, Keller Károly, Kondorosi Imre, Krausz Gyula, Magori Mária, Németh József és Szivák István nem élte túl a retorziót. Mások – így Báki László, Cserveny Ferenc, Cserveny Károly, Horváth Róbert, Kálmán Jánosné Mihályi Erzsébet, Kiszel Ernő, Kovács Ferenc, Pálya György, Parák Sándorné Gál Irén és Toller Károly – tíz évnél súlyosabb börtönbüntetésre ítéltettek.

Tizenegyen – köztük több vezető – hagyták el az országot. Korábbi munkáimhoz hasonlóan (Ferencváros 1956, Corvinisták 1956, Széna tériek 1956, „Baross Köztársaság” 1956, Soroksár 1956, Pesterzsébet 1956, Kőbánya 1956, Csepel 1956) az eseménytörténet és az életrajzok feldolgozásához
elsősorban a kádárista büntetőeljárások periratait használtam fel, ZUGLÓ 1956 – Fegyveres Ellenállás a XIV. kerületben főként a kihallgatási, a tanúkihallgatási jegyzőkönyveket. A rendőrségi jelentések, összefoglalók, vádiratok, bírósági ítéletek jóval csekélyebb forrásértékkel bírnak, mivel az eredeti közléseket nagymértékben eltorzítják. Természetesen a periratokat is kellő forráskritikával kell kezelni. Az Életrajzokban a résztvevők életútjáról igyekeztem összegyűjteni a fontosabb adatokat. Csak azoknak az életrajzai szerepelnek, akikről levéltári forrás áll rendelkezésünkre. Több fontos szereplőről kevés, vagy egymásnak ellentmondó adatokkal rendelkezünk. Az életrajzok sora további szociológiai feldolgozás nyersanyagaként is felfogható. A megtorlás történetére csak az életrajzi kereteken belül térünk ki, a retorzió részletes ismertetése újabb kötet témaköre lehetne.

Az adattáblázatban 105 felkelő nevét tüntetjük fel, köztük azokét is, akik részvétele nem kellően bizonyított. A pertáblázatban pedig hat perről esik szó. Több fotó is készült a forradalom idején, Bútor Ferenc, Szentpétery Imre és Virág Jenő jóvoltából. Néhány belügyi felvételt is közzéteszünk, amelyek a nyomozás közben készültek. Ezek valamint a portréfotók az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából, Budapest Főváros Levéltárából valamint a Hadtörténeti Levéltárból származnak.

***

Köszönöm a segítségét a levéltárak és más iratőrző helyek munkatársainak, különösen Laczovics Erikának, Máté Katalinnak és Szabóné Sárgai Hajnalkának. A Baross Köztársaság 1956. kötetemből – ahogy említettem – jelentős részeket kisebb javításokkal átemeltem. E szövegeket 2011-ben Révész Sándor szerkesztette és Nácsa Klára korrektúrázta. Néhány forrásra Bencze Pál, az olasz újságírók cikkeire Giuseppe Lian hívta fel a figyelmem, amelyeket Kismartoni Katalin fordított le számomra. Marossy Endre hadtörténésszel folytatott konzultációim is igen hasznosak voltak. A kötetben található fotók felhasználásában Bognár Katalin (Nemzeti
Múzeum) és Giuseppe Lian volt a segítségemre. A kézirat kötetté történő átlényegülése Garai-Édler Eszter (ő jegyzi a Summaryt is) és Szász Edit érdeme.