Rainer M. János: Az 1956-os magyar forradalom

Osiris Kiadó, 2016
188 oldal, 3480 Ft

Szép Magyar Könyv 2016 verseny
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által meghirdetett Szép Magyar Könyv 2016 Verseny tudományos művek, szakkönyvek, felsőoktatási könyvek kategóriájában oklevelet nyert Rainer M. János, az 1956-os intézet vezetőjének Az 1956-os magyar forradalom című kötete. A díjakat a 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok nyitónapján adták át a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Bővebben a díjazottakról

Bevezetőt egész tudományágakról vagy – a történetírásban – nagy történeti folyamatokról, korszakokat meghatározó jelenségekről szokás írni. Az 1956-os magyar forradalom helye a nemzeteken átívelő és a nemzeti történelemben, emlékezetének sajátos szerepe a későbbi időkben, a róla szóló irodalom sokasága indokol egy ilyen összegzést. Olyat, amely elsősorban történeti problémákra, máig tartó szellemi hatásokra figyel. Azt kérdezi, miért meghatározó esemény 1956 a történelem távlatában, miért fontos a ma embere, társadalma, közösségei számára, miért az nekünk, magyaroknak, s fontos-e valamiért a világnak.

TARTALOM

Előszó
A világesemény
Rendszerelőzmények

A történet
Előszakasz
1956. október 23.
Forradalom és szabadságharc
Kísérletek a forradalom eredményeinek megmentésére
Megtorlás

Cselekvők – társadalomtörténeti háttér
Eszmék, szimbólumok, szervezetek
Forradalmi mobilizáció és erőszak
Nemzeti függetlenség és nemzetközi környezet
Hatások
Elfojtott emlékezet
1956 és 1989
A történelmi esemény

Irodalom
Mutató

ELŐSZÓ

Huszonöt évvel ezelőtt, nem sokkal a rendszerváltást követően többedmagammal részt vehettem egy könyv írásában. A könyv az 1956-os magyar forradalomról szólt, a szerzők – Litván György, Bak János, Kozák Gyula – és a lektor, Hegedüs B. András valamennyien 1956 cselekvő átélői voltak. A szöveg írói közül egyedüliként születtem a forradalom után (a könyv ajánló bibliográfiáját összeállító Csicskó Mária és a névlexikont készítő Kőrösi Zsuzsanna viszont nálam is fiatalabbak voltak). Ez a szerzői kollektíva lett az akkor szerveződő 1956-os Intézet magja. A könyv előszavát a Magyar Köztársaság akkori elnöke, Göncz Árpád írta, aki maga is a forradalom és az azt követő szellemi ellenállás aktív résztvevője volt. Mindössze pár mondatot írt a könyv elé, ezek egyikében 1956-ot „újkori történelmünk legnagyobb tisztítóviharának, Köztársaságunk létének megteremtőjének” nevezte. Bevezetőjében a könyv szerkesztője, Litván György a magyar történelem közelmúltjának arról a korszakáról beszélt, „amely körül talán legsűrűbb volt mindeddig a homály.” Az a könyv 1991-ben valóban egy új korszak hajnalán született. Arra vállalkozott, hogy az addigi, jórészt klasszikus, elsődleges történeti források híján, az emigrációban és a hazai szamizdatban írtakat összegezze; rövid, közérthető összefoglalót adjon „a legfontosabb eseményekről, adatokról, kiemelkedő mozzanatokról”, illetve a „folyamatok lényegéről és fő összefüggéseiről” – ahogyan ugyancsak Litván György fogalmazott. Huszonöt év után elmondható, hogy a jelenkori magyar történelemnek nincs részletesebben feldolgozott eseménye, mint az 1956-os forradalom. Nincs olyan mozzanata a magunk mögött hagyott századnak, amelyről többet írtak volna – legfeljebb az első világháborút és a régi Magyarország történetét lezáró trianoni békeszerződést vagy a következő világháború végének véres magyar drámáját említhetjük. Nincs olyan eseménye a magyar történelemnek, amelyet ennyire számon tartanának, amit egyáltalán ismernének világszerte.

Huszonöt év után a Magyar Köztársaság radikálisan megváltozott ahhoz képest, ahogy első elnöke beszélt róla. 1956 nem vált tisztító viharrá úgy, ahogyan azt Göncz Árpád – Méray Tibor és Aczél Tamás, két egykori kommunistából lett 1956-os forradalmár híres könyvének címét felidézve, érvényét kiterjesztve – várta. 1956 ellenben – mondhatnánk: természetesen – olyan lett, amilyen a mai Magyarország. Itthon ellentmondásos, olykor zűrzavaros történet, ádázul egymásnak feszülő értelmezésekkel és homlokegyenest eltérő tulajdonított jelentésekkel. Kint, a világban pedig halványuló, de még mindig jó emlék, melynek a mai valóság mindegyre ellentmond, s amit ezért mind nehezebb megérteni. Az az 1991-es könyv megért pár kiadást, később pedig, a kilencvenes évtized közepén megjelent német és angol, sőt 2006-ban japán nyelven is.
Hasonló
jellegű összefoglalók sokasága látott napvilágot a forradalomról, akad hosszabb és létezik még annál is kurtább. A kerek évfordulók (1996, 2006) újabb és újabb művekkel gyarapították 1956 nagy irodalmát. A résztémák kidolgozását újabb összegzések követték. Rövid összefoglaló helyett hovatovább rövid bevezetésre van szüksége annak, aki az irodalom olvasása előtt, majd azt tanulmányozva meg akarja ismerni a magyar forradalmat. A huszonöt évvel ezelőtti összefoglalásnak számomra nem volt folytatása. Amit a forradalomról tudtam, gondoltam, azt egyik fontos szereplője, Nagy Imre miniszterelnök életrajzába írtam bele – így az én nagy 1956-os történetem egyetlen személy köré rendeződött. Életem és az érdeklődésem úgy hozta, hogy különféle alkalmakkor sokszor kellett írnom és beszélnem 1956-ról: okairól, gyökereiről, előzményeiről, lefolyásáról, utóéletéről és következményeiről, olykor még összefoglaló igénnyel is. Bevezetőt egész tudományágakról, vagy – a történetírásban – nagy történeti folyamatokról, korszakokat meghatározó jelenségekről szokás írni. 1956 ezek közül egyik sem – bár némi érzékkel a groteszkhez azt mondhatnánk: dehogynem, kicsit mindegyik... Helye a nemzeteken átívelő és a nemzeti történelemben, emlékezetének sajátos szerepe későbbi időkben, az iránta megnyilvánuló, változó irányú, de nem múló érdeklődés talán megér egy nagyon rövid bevezetést. Olyat, amely elsősorban a problémákra és a máig ható szellemi hatásokra figyel; azt kérdezi, 1956 miért fontos a történelem távlatában és miért az a ma embere, társadalma, közösségei számára, miért fontos nekünk, magyaroknak, s fontos-e valamiért a világnak. Ezért kezdem azzal a kérdéssel, hogy 1956 miért világesemény, miért váltott ki világszerte figyelmet. Miért maradt meg a figyelem akkor is, amikor a véres dráma akkor is létező hírértéke már elmúlt. Ezt követően az előzmények problémáival foglalkozom, majd egy rövid fejezetben összefoglalom 1956 október–decembere legfontosabb eseményeit.

A forradalom társadalomtörténeti hátterével foglalkozó fejezet arra keres választ, hogy kik voltak, honnan kerültek ki a forradalom legaktívabb szereplői, cselekvői. A következő az aktorok által beszélt nyelvvel és az általuk használt jelekkel foglalkozik. Ezekből a szövegekből és jelzésekből (s nem az emlékezet, köztük a cselekvők emlékezetének utólagos konstrukcióiból) derül ki talán a legvilágosabban, mit is akartak azokban a napokban. Ezt követi a késő modern kori forradalmak egyik fontos jelensége, a köztérben zajló radikális cselekvés és a vele járó erőszak problémája. 1956 sajátos helyzetben tűzte napirendre Magyarország nemzeti függetlenségének kérdését, amihez értelmezni kellett az ország nemzetközi környezetét. A forradalom és a világ(politika) viszonya ezért külön fejezetet kapott. Ezután 1956 hatásának kérdésével foglalkozom; hogyan befolyásolta a már lezárt eseménysor a magyar és a nemzetközi politikát, a magyar társadalom és a világ gondolkodását. 1956 magyarországi emlékezetének első pár évtizede – Mérei Ferenc pszichológus, a forradalom résztvevője szavaival: az össznemzeti elfojtás – külön fejezetet kapott. Azután az emlékezés mégis különleges szerephez jutott a szovjet típusú rendszer válságának és összeomlásának folyamatában.

1956 új, élő jelentése 1989-ben – ez az utolsó előtti fejezet tárgya. Végül a könyvet a 1956 történetírásának rövid áttekintése és történelmi jelentőségének felvetése zárja. Ez a szöveg bevezetés, nem (kis)monográfia, elsődleges kutatások terméke. Igyekeztem tehát kerülni a hosszú idézeteket és lábjegyzeteket. A felhasznált, illetve a könyvben röviden érintett kérdésekre nézve számomra irányadó irodalmat a könyv végén fejezetenként ajánlom az olvasó figyelmébe. Az ajánló válogatás, az enyém, teljességre pedig – ahogy másutt – itt sem törekedtem. Az ajánlott könyvek kézbevétele újabb és újabb eligazításokat ad az érdeklődő olvasóknak, akiknek ezt a kötetet szánom. A bevezetés témái közül egyik-másikkal korábban, többször is foglalkoztam. Ekkor készült szövegeimet itt-ott felhasználtam e mostani írásakor is. 1956-ról nagyjából ebben a felfogásban és tematikai szerkezetben egy szemináriumon beszélgettem az utóbbi néhány évben az egri Eszterházy Károly Egyetem tanári és diszciplináris mesterszakos, illetve doktori hallgatóival. Közreműködésükért, megjegyzéseikért és kérdéseikért ma is hálás vagyok. A könyv e beszélgetések eredménye, de nem születhetett volna meg az 1956-os Intézet munkatársai, kollégáim és barátaim aktív közreműködése nélkül. Ez a közeg – bárhogyan is alakult az intézmény sorsa és összetétele az elmúlt huszonöt évben – mindvégig inspirált, s azt remélem, számíthatok erre a jövőben is.