Búcsúzunk Bojtár Endre irodalomtörténésztől, az 1956-os Közalapítvány egykori kurátorától

„A FÜRDŐKÁDDAL FOGLALKOZOM”
RÉSZLET A BOJTÁR ENDRÉVEL KÉSZÜLT ÉLETÚTINTERJÚBÓL

Az Eszmélet egy folyóirat akart lenni, amit Horgas Béla és Levendel Júlia talált ki, ők szerveztek egy szerkesztőbizottságot, egy kis kört maguk köré, és ennek során megkeresett Béla. Addig nem ismertük egymást. Elmondta, hogy mit akarnak csinálni, és hogy lenne-e kedvem részt venni. Amint később elmesélte, ő egy idősebb tudósnak képzelt engem, azért hívott fel, mert olvasta ’65-ben A Groteszk a mai cseh irodalomban című cikkemet. Ekkor kiderült, hogy nem vagyok idős tudósember, hanem nála három évvel fiatalabb. Összebarátkoztunk, családilag is. Akkor létrejött ez az Eszmélet-társaság, ami népfrontos volt. Horgas Béla egy vidéki fiú volt, a felesége, Juli, Levendel László orvos lánya, az Eszmélet szerkesztőbizottságában olyan emberek voltak együtt, mint Csoóri Sándor, aki Levendelék legjobb barátja volt, Konrád György, Dániel Ferenc filmrendező, én, Nádas Péter, Mészöly Miklós, Tornai József, Gyurkó László, Eörsi István, nagyon erős, de vegyes volt a társaság. Szabadságélményünk volt a lapkészítés közben. A lap egyébként nem folyóiratként jelent volna meg, hanem évkönyvként, amelyet a Magvető Kiadott volna ki. Az első szám már nyomdakész volt, amikor az egészet letiltotta Aczél György. Amikor elindult, az ötlettel közvetlenül Aczélhoz ment fel Béla és Juli, aki félig-meddig áldását adta a lapra, éppen emiatt a népfrontos jelleg miatt.

Végül is nem engedték megjelenni, de ennek több felvonása volt. Szerveztünk egy Eszmélet-estet a ’69 márciusában a Kossuth Klubban, ahol olyan tömeg jelent meg, úgy, hogy ki kellett vezetni a hangszórót az utcára, mert nem fértek be a terembe. Emlékszem, a Kossuth klub igazgatónője könyörgött, hogy nehogy valami olyasmit mondjunk, amiből baj lehet. Erre Csoóri Sándor felolvasott egy gyönyörű esszét a téli szarvasról, aki vívódik, hogy lemenjen-e a faluba, egyen-e abból a kézből, amelyik esetleg később lelövi vagy vállalja az éhenhalást. Az igazgatónő sírógörcsöt kapott, hogy ez borzalmas, a végén még a Kossuth Klubot is betiltják.

Mindenesetre a hatalom szemében még jobban gyanússá vált az egész dolog. ’69 végén megrendeztük volna a Fészek Klubban a második Eszmélet-estet, arra elkészültek jól megtipografált meghívók is, és a mottója az volt az estnek, hogy „Én túllépek e mai kocsmán, / Az értelemig és tovább!”. Csak ennyi, nem folytatva az idézetet, és az Eszmélet című folyóirat estjére a meghívó. A felkért előadók a következők voltak: Bojtár Endre, Csoóri Sándor, Konrád György. Meg volt hirdetve a Fészek Klubba este hét órára, és délután ötkor jött az ukáz, hogy nem lehet megtartani, úgyhogy mi, akik ezt tudtuk, már el se mentünk, de egy csomó ember igen, aztán mondták nekik a rendőrök, akik ott bőven megjelentek, hogy „technikai okok miatt az este elmarad”.

– Amikor ez az Eszmélet-est volt, akkor még nem lehetett tudni, hogy nem fog megjelenni ez a folyóirat?

– Ezt végig nem lehetett tudni. Tulajdonképpen soha nem lehetett véglegesen tudni, mert lassanként halt el. Kardos „elvtárs”, a Magvető igazgatója Horgas Béláéknak állandóan ígérgetett. Nagyon sok szerzővel eljátszotta, hogy nem lehetett elérni telefonon. Akkor, amikor nagy nehezen, hónapok múltán elérted, „egy kis baj volt, de most már rendben lesz, megy a nyomdába” – mondta. Aztán elhalt a dolog, és akkor Béláék visszavették a kéziratot. Egyébként három szám készült el teljesen, a többinek a terve volt meg.

– Visszatekintve mi volt az oka annak, hogy nem engedtek egy számot se megjelenni? Olyan cikkek voltak benne?

– Hát persze, szabad, cenzúramentes folyóirat volt, ez volt vele a problémájuk, egyetlen mondatba összefoglalva. Magyarországon nem jelent meg semmi, ami ne ment volna át a cenzúrán. Ami megjelent, mind valamilyen módon hivatalos volt.

Az Eszmélet második számában jelent volna meg az Egy kelet-européer pontossága című tanulmányom ’69-ben, akkor írtam. Aztán ’71-ben – miután az Eszmélet nem jelenhetett meg – azt hiszem, Mészöly Miklós kivitte Jugoszláviába, és az Új Symposion leközölte. Aztán váratlanul ’73-ban a posta hozta a Neue Zürcher Zeitungnak egy kivágott lapját, ahol Eva Haldiman fordításában németül olvashattam.

– Az Egy kelet-européer pontossága onnan lett híres, hogy Esterházy is kiemelt belőle egy metaforát.

– Igen, a fürdőkád… Úgy kezdődik – azt hiszem, tudom kívülről, mert annyit hallottam –, hogy „Kelet-Európával foglalkozom. Ez a hányaveti kijelentés ugyanolyan, mintha az ütött-kopott, rozsdafoltos fürdőkádba zárt, és Szenteste kivételével némaságra kárhoztatott halacska így szólna: a fürdőkáddal foglalkozom.”

Az interjút Gáti Tibor készítette Az Oral History Archívumnak 2009-ben, a szerkesztett életútinterjú itt olvasható:
http://www.memoryofnations.eu/story/bojta-r-endre-1940-3641

Bojtár Endre (1940–2018)
Irodalomtörténész, műfordító. 1963-ban végzett orosz-cseh szakon az ELTE Bölcsészettudományi Karán, azóta az MTA Irodalomtudományi Intézetében dolgozik. A kelet-európai irodalom összehasonlító történetével és irodalomelmélettel foglalkozik, a magyarországi baltisztika megalapítója. 1968-69-ben részt vett a végül betiltott Eszmélet c. folyóirat előkészítésében és szerkesztésében. Irodalomelméleti tevékenysége, nézetei és publikációi miatt öt év publikálási szilenciumot kapott, miután az MSZMP KB Kultúrpolitikai Munkaközösségének állásfoglalása 1972-ben név szerint is az elhajlók között említette. Közreműködött a Máshonnan Beszélő szamizdat folyóirat szerkesztésében. A 2000 folyóirat szerkesztője. 1999-től az MTA doktora. Megszűnéséig, 2012-ig az 1956-os Intézet Közalapítvány kurátora.